beszélgetés Ragoncza Imre táncterapeutával
Az örömtánc
A táncosok körben állnak, megfogják egymás kezét, egyenletesen lélegeznek, egymásra hangolódnak. Ettől bemelegednek az izmaik, bizsereg a szívük, nyugalom árad a testükben. A valódi aktivitás ebből a nyugalmi állapotból születik meg. Majd halk zene kúszik a fülekbe, a kör meglibben, mint mikor az őszi szél belekap a fa lombkoronájába, lágyan ringani kezd, s a táncosok eggyé válnak a zenével. Szépen, lassan levetik hétköznapi láncaikat. Érzéseiket, gondolataikat tánclépéssé formálják. Körbe-körbe járnak, az sem baj, ha megbotlanak. Táncukkal érzelmeiket tolmácsolják a test nyelvén. Kitáncolják magukból a feszültséget, gondot, hogy a találkozás örömtánccá lényegüljön át.
"Boldog lelkek tánca" fejezet jut eszembe Müller Péter Szeretet c. könyvéből, amikor leülök Imrével beszélgetni a tánc nyelvéről, a táncosok lelkéről. Háttérben a lazán felbomlott kör piheg, hogy a következő gyakorlathoz erőt gyűjtsön.
Ebben az örömtáncban különböző stílus elemei egymással békében megférnek. Honnan gyűjtöttél össze ennyiféle táncot, mikor tetted meg az első komoly lépéseket?
Gyönyörű gyerekkorom volt. Édesapámból áradt az életöröm, édesanyámból pedig az őserő. Kilencen voltunk testvérek, érzelmekben gazdag családi életet éltünk. A Balettintézet néptánc tagozatán végeztem, ahol a tánckultúra széles palettáját sajátítottam el, akrobatikától a baletton keresztül a néptáncig bezárva. Érettségi után a Budapest Táncegyüttest szemeltem ki, ahová fel is vettek. Akkoriban vonzott a színpadi jelenetekkel átszőtt, koreográfiával megkomponált folklórtánc.
Mikor volt az a fordulópont az életedben, amikor a kenyérkereseten túl rájöttél, hogy a tánccal gyógyíthatsz is?
Koreográfus tanáraim többször megkértek, hogy segédkezzek mellettük a táncok betanításában. Példát mutattak azzal, hogy hagyták a táncosokat kibontakozni, szerepükkel azonosulni. Már akkor megmutatkozott, hogy szeretek emberekkel a tánc nyelvén társalogni. Aztán ezt a felfelé ívelő utat derékba törte a magánéleti problémám, a válás. Kissé megzakkantam, kórházba kerültem, pszichiátrián kezeltek. Ott ismerkedtem meg Dr. Szilágyi Edit pszichopedagógussal, aki jelenleg is munkatársam. Az ő kezei között gyógyultam meg, az önismereti foglalkozásaiba - az ő késztetésére - csempésztünk be egy kis táncot. Egyik évben táncversenyt hirdettek a kórházak között, és Edit felkérésére - akkor már felépülve -kerültem vissza a kórházba, mint tánctanár. Erősen dobogott a szívem, mert abba a terembe léptem be tanítani, ahol engem is kezeltek. Az idekerülő betegek élete különböző okokból siklott ki, rendkívül sérülékenyek, elesettek. Voltak közöttük olyanok is, akikkel együtt jártam korábban foglalkozásokra, és amikor megláttak gyógyultan, reményt kaptak. Körbe álltunk, megfogtuk egymás kezét, ezzel biztonságban érezték magukat. A zene lüktetésére elkezdtünk mozogni. Nem terveztem meg a lépéseket, hanem hagytam kibontakozni őket, hogy kifejezhessék érzéseiket a tánccal, szavak nélkül. Ami belülről jött, elbeszélték a mozgásukkal. Sérüléseiket gyógyítgattam, és szellemi utat mutattam nekik, amin járva, ha könnyebb nem is, de szebb lett az életük. Ez a táncterápia hatékonyabbnak és őszintébbnek bizonyult, mint a tudatos irányítás, a tánclépések megtervezett sorozata. Tapasztalataimat időközben átültettem egészséges lelkületű emberek számára is, akiknek ugyanúgy szükségük van örömforrásra, mint a pszichiátrián kezelt betegeknek.
Milyen zene érinti meg a foglalkozásod résztvevőit?
Nagyon szeretem a Carmina Buranát, az afrikai zenét, Enyát, klasszikus és társastánczenéket, s természetesen a népzenét. Egy szóval jó zenét viszek magammal az órákra, s valahogy megérzem, mire vágynak a jelenlévők. Először az én mozgásomról vesznek mintát, de idővel sikerül a fantáziájuk szárnyát szabadjára engedni, hogy az örömtől repülhessenek. Márpedig aki repülni akar, annak el kell szakadnia a mintáktól, el kell rugaszkodnia a Föld lehúzó erejétől. Amikor táncolunk, nem kell figyelnünk a testünkre. Az érzések uralják és irányítják a tagjainkat. Nem betanult lépéseket gyakorlunk, hanem benső Én-ünk tartalmát öntjük mozgásba a zene ritmusára. Az igazi tartalmat a szeretet mutatja meg, s az eredményen saját magunk is megdöbbenünk. Mintha az örömtől új dimenzióba kerülnénk. Ehhez adok én, mint terapeuta, lendületet.
A kémiában ezt a szerepet a katalizátorok töltik be.
Pontosan, s ha a kémiát hoztad fel példának, hadd említsem meg, felkérésre eltáncoltuk már a benzol képletét is. A XIX: századi tudományos folklór szerint Kekulé vegyésznek álmában hat majom jelent meg, amelyek egymás farkába kapaszkodva kergetőztek. A benzol szénmolekuláinak egymásra találását fordítottam le a színek és a tánc nyelvére.
Mit látsz a mai emberek mozgásán?
Testi kontaktus hiányában szenvednek. Igazi emberi érintésre vágynak, ölelésre, simogatásra, vállveregetésre. Elfogadásra. A körtáncot a kézfogás tartja egyben. Amikor a kezek egymásba kapaszkodnak, bátorítást kapnak a táncolók egymástól. Aki sétálni tud, táncolni is képes, ezzel ösztönzöm a csoporttagokat: gyerekeket és felnőtteket. A legtöbb embernek szüksége van munka után valamiféle feszültségoldásra, ezért nyúlnak az italhoz, cigarettához, súlyosabb esetben a droghoz. Ezek az élvezeti cikkek, - beleértve a médiát is- többségükben kártékonyak, butítanak, pusztítják agyvelő állományunkat. A táncba beleviheted a gondjaidat, közönyödet, szeretetedet és gyűlöletedet, mert a közösség elfogadása feloldja a feszültséget. A stressz gúzsba köt, görcsössé tesz. A körben a zene, a ritmus, az improvizatív felszabadult tánc képes oldani ezeket a görcsöket. A tánc a szeretet és a szabadság egyik kifejezési formája, ha nincs benned szeretet, csupán botladozás, kusza lépések összevisszasága.