Nyelvtanulás
Egy magánnyelvtanár vallomásai
Itt van az ősz, itt van újra az iskola és a nyelvtanulási fogadalmak ideje. Sokan döntenek úgy, hogy munka után padba ülnek, mert égetően szükségük van az idegen nyelvre. Sok cég költ nyelvoktatásra, hogy bővüljön a kollégák tudása. A vállalkozás piaci esélyeit is növeli a többnyelvűség. Mégis sokszor léket kap a kezdetben lelkes diák csónakja, és az akadályokat sem tudja úgy venni, ahogy szeretné, vagy elvárják tőle. Olvassanak bele, hogyan vélekedik erről egy vérbeli, szigorú nyelvtanárnő!
Több ezer diákot tanítottam már, de kevesen jutottak el önerőből a legmagasabb szintre. Folyton panaszkodnak, hogy nehéz egy másik nyelvet tanulni. Ez igaz, valóban kell hozzá ülep, hogy leüljünk a tananyaggal foglalkozni, meg idő is, hogy a tudás ülepedjék. Talán még sok más is: érzék, pénz, gyakorlási lehetőségek. De a legfontosabb az akarat, mert minden fejben dől el!
Ha egy diák hozzám fordul segítségért, hogy tanítsam meg németül, elzárkózom a kérése elől. Tanuljon meg az iskolában vagy olcsóbb nyelvtanfolyamon, de magántanárt csak nyelvvizsga előtt keressen magának! Aki eljut egy magasabb szintig, az megérdemli az egyéni bánásmódot. Egyébként kezdő felnőtteket bevállalni privátórára kész csőd, sokan meghátrálnak néhány alkalom után, s feleslegesen pazarolják a pénzt és az én drága időmet. Nos, aki ezt a bevezető akadályt átugorja nálam, és tovább kérlel, annak hajlandó vagyok felmérni a nyelvtanulási képességeit, és megtervezni a rászabott módszereket.
Azzal szoktam folyatatni a nyelvtanulásról szóló prédikációmat, hogy ha valaki el akar jutni középfokig, szánjon rá kb. fél millió Forintot (tanfolyamok, könyvek, utazások költsége), hetente min. 6 órát két éven keresztül, akkorra beérik a tudása. A nyelvvizsga előtt két-három hónapon át turbó fokozatban felkészülhet a megmérettetésre velem. Előbb nem. Aki ezt az akadályt is simán vette, az biztosan átvergődött már a nyelvtanulási nehézségeken, motiváltan és nagy tudásszomjjal készül az órákra. Velük lehet repülni, s én - most már bevallhatom - szeretem, ha diákjaim szárnyakat növesztenek. Drága tanár vagyok, de hatékony. Eleget szenvedtem puhány diákoktól iskolákban és tanfolyamokon, ezért lettem kemény és határozott. A legtöbben tudástölcsérnek vagy élő szótárnak használnák a tanárt, önerőre alig telik nekik vagy lusták. Tulajdonképpen magukat kell le- és meggyőzni, hogy képesek lesznek rá. Erre a problémára az a megjegyzésem: egy nyelvet már jól elsajátítottunk, ez az anyanyelvünk. Aki erre képes, annak a második vagy a harmadik sem jelenthet akkora gondot.
A magánórákon minden tapasztalatommal arra törekszem, hogy rávezessem lelkes diákjaimat az autodidakta módszerekre, vagyis, hogy képes legyen saját maga élővé tenni és megtartani nyelvtudását. Azt mindenki sejti, hogy nagy erőfeszítésbe kerül egy idegen nyelv elsajátítása, és rohamléptekben el lehet felejteni, ha nincs karbantartva.
Mielőtt diákjaim beugornának a mély vízbe - vagyis külföldre utaznának, hogy gyakorolják a tanult nyelv használatát, élvezzék a társalgást, kapcsolatot teremtsenek, barátokra, szerelemre leljenek -, azt a bátorítást teszem a tarsolyukba, hogy a velük szemben lévő ember is érző lény. A külhoniak ugyanúgy kíváncsiak és szeretnék érteni az idegeneket. Örülnek, ha az ő nyelvükön próbálkoznak a más ajkúak, és ösztönösen tanítgatják saját világuk megismerésére. Tehát nincs mitől tartani, bátran kell használni a szárnyakat!
Scherzinger Mária
A szárnynövesztő nyelvtanár