Don Bacardi és a rum mítosza

A trópusok aranya

Ha választani kellene, mit köszönjünk meg Kolombusz Kristófnak, a kukoricát vagy a cukornádat, habozás nélkül az utóbbit választanám. A nagy hajós nemcsak Amerikát fedezte fel, de megismertette a világgal a cukornádat, a rum alapanyagát. Nem kevesebbet köszönhetünk egy bizonyos Don Facundo Bacardi nevű spanyolnak sem, aki az utókor lelkes fogyasztóira a bársonyos BACARDI rumot hagyományozta.

Történt az 1830-as években, hogy a Bacardi család Spanyolországból Kuba egykori fővárosába, Santiagoba érkezett szerencsét próbálni. Harminckét évvel később a kitartás meghozta az eredményt. Don Facundo Bacardi saját lakásában kísérletezgetett a rum lepárlásával. Ebben a korban a rum durva, karcos, olcsó italnak számított, de Bacardi úr meglátta benne a fejlődés lehetőségét. A rum gyártás minden fázisát megvizsgálta, beleértve az alapanyagok minőségét, az erjesztést és a lepárlást. Bevezetette a faszenes szűrést annak érdekében, hogy a szennyező anyagokat eltávolítsa az italból. Kísérleteit tölgyfahordós érleléssel, és a keverési technika csiszolásával folytatta. Kísérletei eredményeként egy olyan párlatot kapott, amely még csak nem is emlékezetett kora rumjaihoz. Don Facundo Bacardi kísérleteit átültette a gyakorlatba és megalapította cégét. Don Facundo létrehozta a gondosan érlelt rumjait, valamint a világ első fehér rumját. Ettől kezdve neve szorosan összeforrt a világ egyik legjobb rumjával. Még ugyanebben az évben korai marketingcsoda született: a BACARDI denevér. A sikerhez azonban nem keveset adott hozzá az asszonyi ész: az alapító felesége, Dona Emilia Lucia Victoria Moreau javasolta ugyanis a denevér emblémát. A nem túl barátságos denevér ugyanis az írástudatlanok számára is jól azonosíthatóvá tette a márkát, másrészt az éjszaki állatnak - és ezzel Dona Emilia is tisztában volt - az egykori kubai őslakosok, a Taínos-ok szemében kultikus jelentőséget tulajdonítottak: a jó egészséget, szerencsét és a család egységét szimbolizálta. Ezen újítások révén szerezte meg Don Facundo a "Los Maestros del Ron" - a "A Rumok Mestere" címet, melynek leszármazottai is gondos őrei lettek.

Forradalom - jóval Castro előtt

Kubában Don Facundo feltűnése előtt már évszázadok óta készítettek rumot cukornádból, de az ital alig emlékezetett a mostanira. Spontán erjesztéssel készült, így tisztasága erősen kifogásolható volt. Csak néhány évtized után jelentek meg a többi ma ismert kubai márkák, melyek a Bacardi minőségét próbálták leutánozni. A Bacardi sikeréhez az 1920-as évek koktélláza is hozzájárult. A klasszikus kubai koktélok születése idején a család tovább terjeszkedett Havannába. A gazdasági siker eközben szinte töretlenül folytatódott egészen a Fidel Castro vezette kommunista forradalomig. A kubai totalitárius rezsim hatalomra kerülése után 1960. október 14-e fekete dátum lett a vállalat és a család történetében. A Compania Ron Bacardi SA holdingot és a Bacardi család összes kubai vagyonát kisajátították és államosították, a családtagokat száműzték Kubából, személyi szabadságjogaikat korlátozták. A márkanevet azonban magukkal vihették emigrációjukba. Az újrakezdés bázisát a mexikói, puerto rico-i és brazíliai leányvállalatok jelentették. A Bacardi család a száműzetésben újra megalapozta a denevéres ital jövőjét. A számok magukért beszélnek: ma már a Bacardi rum a világ 170 országában kapható, az éves eladott mennyiség meghaladja a 20 millió kartont. A többi kubai rum márka közül egy sem éri el az évi 1 millió kartont. Castro pedig jóféle rum nélkül maradt.

"Angyalok adagja"

Bár a Bacardi először 1862-ben találta meg saját különleges egyéniségét az új gyártási technológiának köszönhetően, az arany vagy fehér ízcsoda előállítása mit sem változott az évszázadok során. Legfontosabb a megfelelő alapanyag beszerzése, így minden év késő őszétől áprilisig a világ legjobb minőségű cukornád melaszait keresve felvásárlók járják be a Latin Trópusok országait. A melaszt gondosan elszállítják a telephelyekre, hogy zárt, száraz ellenőrzött körülmények között tárolhassák. (A minőség ebben is az első a Bacardinál: minden melasz szállítmánynak szigorú minőségi előírásoknak kell megfelelnie. Amennyiben valamelyik nem felel meg az előírásoknak, azt a költségektől függetlenül megsemmisítik.) Ezután az erjesztési folyamatot kell gondosan felügyelni. Bacardi úr megkönnyítette az utódok dolgát, mert kísérletezései eredményeként felfedezett egy olyan élesztőtörzset, amely a melasz erjedését tökéletesítette. Mielőtt Don Facundo Bacardi forradalmasította a rum gyártását, a melaszt spontán erjesztéssel alakították alkoholos péppé, mely gyakran baktériumfertőzéssel járt. Don Bacardi élesztője kiküszöbölte ezt a kockázatot. Generációk óta a Bacardi család védi az erjesztés titkát, de a lepárlási folyamatnak sem kevésbé figyelmes őrei. A lepárlás az erjesztett melasz főzési folyamata, mely szétválasztja a vizet, alkoholt és a kisebb szennyeződéseket. A lepárlás során ugyanis két párlatot nyernek: egy nehéz, testeset, mely az ital robosztus alap esszenciáját, és egy könnyű fiatal párlatot, mely minden Bacardi rumfajta különleges lágyságát és simaságát adja. Ezután következik a faszenes szűrés. De amint Don Bacarditól megszokhattuk, ez sem szokványos folyamat. Az újító elsőként vezette be a rumgyártásba a más égetett szeszes italoknál (például a whiskeynél) alkalmazott faszenes szűrést. Az apa gyakorlatát a fiú, Facundo M. Bacardi tökéletesítette. Vajon mire alkalmas a Bacardi rum gyártásánál a természetes faszén? A faszenes szűrés tökéletesen tisztítja a rumok legtöbb szennyeződését, ráadásul egyedi lágyságot kölcsönöz az készülő italnak. A rumra áhítozóknak már csak a hordós érlelést kell megvárniuk. Ehhez a speciális lépéshez a gyár - híven igényességéhez - kizáróan amerikai fehér tölgyből készült hordókat használ. A hordókat belülről kiégetik, hogy friss és gazdag faszén réteg képződjön, amely szintén az ital lágyságáért lesz felelős a hosszú érlelési folyamat alatt.  Az érlelés során a belső pára és a rum együtt itatódik a fába. Az alkohol olyan elemi komponenseket von ki a fából, melyek gazdaggá, aromássá és lággyá teszik a rumot.  Sajnos, és ez bizony kikerülhetetlen, az érlelés alatt jelentős mennyiségű rum elpárolog. Ezt a veszteséget "az angyalok adagjának" nevezik. De ne legyünk telhetetlenek, jusson a jóból másnak is! Ami viszont megmaradt, azt a keverő mester megvizsgálja. A fehér rumnak szánt érlelt párlatot még egy utolsó faszenes szűrésnek vetik alá. Ez az eljárás visszaadja az egyébként aranyszínű érlelt rum fehér színét. A testes öregebb rumokat közvetlenül szűrés nélkül keverik annak érdekében, hogy az összes aromát és színt megőrizzék a végtermék számára. A keverés és végső szűrés után a rum pár napig pihen, majd készen áll a palackozásra.  A fogyasztó legközelebb a polcokon találkozhat kedvenc denevéres emblémájával.

Mindhalálig Kuba!

Bár régen a "tengerészek italának" nevezték, a rumot ma is szívesen fogyasztják az egész világon tisztán, de leginkább finom koktélok alapanyagaként. Egy prémiumkategóriás rumban nem lehet csalódni. Számos BACARDI rumfajta létezik, melyeket az igényeknek megfelelően különböző piacokra gyártanak. A legismertebbek a BACARDI LIGHT DRY, vagy ahogy a spanyol nyelvterületen ismerik a BACARDI CARTA BLANCA, a BACARDI BLACK, és a lime kivonattal ízesített BACARDI LIMON. A legfiatalabb rum három éves, a legidősebb akár tíz is lehet, de vannak olyan  márkák, amelyeket nyolc-tíz évig is érlelnek, mint például a BACARDI 8 rumot. A gazdag aromájú italt nyolc évig érlelik kisméretű tölgyfahordókban annak érdekében, hogy a világ legexkluzívabb lágy és bársonyos rumját kapják. Illatáról, aromájáról a műértők pontosan meg tudják állapítani, mennyi ideig pihent a hordókban. A receptek titka apáról fiúra száll, mint ahogy az a Bacardi családnál is megtörtént. Az eredmény pedig a nemzetközi kereskedelmi sikereken látszik. A világ több kiváló koktélja a kubaiak leleményességét dicséri, úgy mint a Mojito, a Cuba Libre, a Daiquiri, a Cubanito és a Saoco. A Bacardi Cuba Libre világ legnépszerűbb itala az Amerikai Egyesült Államok és Spanyolország közötti ellentét kapcsán született. A múlt századforduló idején a Spanyol-Amerikai háború alatt történt, hogy a későbbi elnökkel, Teddy Roosevelt-tel az élen számos amerikai érkezett Kubába. Egyik délután néhány szolgálaton kívüli amerikai katona Old Havanna egyik bárjában találkozott. A fáma szerint, akit jelesül Fausto Rodriquez-nek hívtak, egy százados belépve a bárba BACARDI rumot és kólát rendelt jéggel és egy szelet lime-mal. A százados olyan élvezettel itta az összekevert italt, hogy igencsak felkeltette a trópusi melegben körülötte pihegő katonák érdeklődését. A hűsítő koktél azonnali sikert aratott. A következő körnél tósztot mondtak az újonnan felszabadított Kuba ünneplésére "Por Cuba Libre" felkiáltással! A tiszt felemelte poharát, és elmondta azt a csatakiáltást, mely a Függetlenségi Háború alatt inspirálta a hős kubai katonákat. Így lett egy gasztronómiai eseményből világtörténelem, és vált a BACARDI márka a világ kedvencévé.

Amit a Bacardiról feltétlenül tudni kell

- A rum gyártása szaktudás és művészet is egyben. A Bacardi család szaktudása, a minőség melletti elkötelezettsége és gyakorlata lévén vált a Bacardi a rumok mesterévé.
- A Bacardi céget még mindig Don Facundo Bacardi leszármazottjai irányítják, és továbbra is ragaszkodnak azokhoz az előírásokhoz, melyeket a cégalapító majdnem 140 éve lefektetett.
- A szivarral ellentétben a rum gyártásának nem feltétele a kubai nap és a talaj. A trópusi "aranyat" a szaktudás, a hagyomány, a kiváló minőségű alapanyag és nem a gyártás helye teszi egyedivé.

A közjó szolgálatában

A Bacardi család generációi gazdasági sikereiket saját közösségük, a kubai nép javára akarták fordítani. Az alapító unokája, Emilito Bacardi lett Santiago első polgármestere. Kórházakat, iskolákat alapított, és az ő nevét viseli a városi múzeum is. Jobbító szándékuk azonban nem minden esetben találkozott a hatalom akaratával. Így történhetett meg, hogy a család tagjait a kubai függetlenségi háború idején a kubai emberi jogokról és szabadságról vallott nézeteik miatt bebörtönözték.

Szederkényi Éva

lap teteje